A LIGARÖGBIRŐL RÖVIDEN
RÖVID LEÍRÁS:
Taktikai csapatjáték, ahol egy ovális formájú labdát kell eljuttatni az ellenfél területe mögé, felvállalva a harcot, a fegyelmezett küzdőszellem jegyében.
A ligarögbi nagy hagyományokkal rendelkezik, mégis, a mai napig dinamikusan fejlődő, 1895 óta önálló, rendkívül látványos egyik fő ága a rögbinek. A kezdetektől fogva profi játékosok által űzött sport legutolsó, 2013-as világbajnokságát (RLWC), az angol wales-i, ír és francia helyszíneken több mint 1 millióan nézték meg a stadionokban. A televíziós közvetítéseken keresztül további többszázmillió emberhez jutott el. Ligarögbiben rendeztek meg először világbajnokságot a szakágak között, 1954-ben. Ligarögbiben játszott először színesbőrű játékos nemzeti csapatban és még sok más elsőséget tudhat magáénak ez a nagyszerű sport.
A ligarögbi tömegsport alapokon nyugvó labdajáték, melyet a két nagy professzionális bajnokságban csúcsosodik ki. Délen az NRL, ahol ausztrál és új-zélandi klubok szerepelnek franchise rendszerben, északon pedig a SuperLeague amelyben angol, wales-i, francia és a tervek szerint skót, ír és egyéb nemzetek tradicionális klubjai játszanak. A legnagyobb klub eseményeken 60000 – 100000 néző is szurkol kedvenceinek. A döntő mérkőzések helyszínei Angliában az Old Trafford, a Wembley, a cardiff-i Millenium Stadion, Ausztráliában pedig a legnagyobb és leghíresebb stadionok, mint például Sydney-ben az Olympic ANZ Stadium.
A legjobb és leghíresebb játékosok igazi sportsztárok és nemzeti hősök hazájukban, sokmilliós jövedelemmel, akik közül jelenleg a legnagyobbak: az NRL-ben Jonathan Thurston, Corey Parker, Benji Marshall, Greg Inglis vagy Sonny Bill Williams, ill. a Burgess fivérek (4-en!), a leghíresebb George Burgess-szel az élen. A SuperLeague-ben is komoly a felhozatal, az éppen a csukáját szögre akasztó Kevin Sinfield-del kezdve, Ashton Sims, Kylie Leuluia, Gareth Widdop, Ben Westwood, Chris Hill és még sokan mások.
Félprofesszionális bajnokság működik például Oroszországban, Olaszországban és Szerbiában, de nagyon erős a szintén semi pro amerikai/kanadai bajnokság is. 2012-ben alakult meg a Magyar Ligarögbi Szövetség (MLRSZ-HRLF), ami folyamatosan erősődő jelenlétet mutat a hazánkban néhány éve kezdődött ligarögbi, melynek fejlődése azóta is töretlenül tart.
Szövetségünk – jelenleg “nonprofit” státuszban működő sportvállalkozásként – szervezi a hazai eseményeket, tagjai vagyunk az európai szövetségnek, az RLEF-nek (európai szövetség) melyben néhány tengerentúli tag is képviselteti magát, és rajta keresztül az ausztráliai központú világszövetség, az RLIF is. Válogatottunk a “Magyar Bulls” túl van sikeres túrákon és vendégcsapatok fogadásán (Csehország, Szerbia, Franciaország). 2013 október 27-én Budapesten, lejátszotta első, már hivatalos mérkőzését Görögország válogatottja ellen. Majd a 2014-es Balkán Kupán játszott Szerbia és Bosznia-Hercegovina csapatával is.
Női válogatottunk az egyik legerősebb ellenféllel mérte össze erejét 2015 májusában, az angol egyetemi válogatott ellen játszottak, amely a 2014-es párizsi egyetemi 9’s tornagyőzelem egyenes következménye, eredménye volt.
2015-ben Magyarországon is megkezdődött a ligarögbi tömeg- és szabadidősport alapjainak lerakása EuroTag szakágán keresztül, amelyet kortól és nemtől függetlenül el lehet kezdeni, de akár versenyszerűen is űzhető, nemzetközi szinten is.